Stefánia vagdalt (4 adag)
Stefánia belga hercegnő az 1800-as évek végén a trónról és vagyonáról is lemondott azért, hogy feleségül mehessen gróf Lónyay Elemérhez és Magyarországra költözött. Számos új ételvariációval gazdagította a magyar konyhát, amelynek lényege a tojással való töltés volt. Így született meg a mára már klasszikussá vált Stefánia vagdalt is, amelyet salátával, bármilyen körettel de akár önmagában, ünnepi alkalmakkor vagy bármely hétköznapon, hidegen vagy melegen is fogyaszthatunk.
A recept hozzávalói 4 személyre:
- 60g darálthús
- 2db zsemle
- 2db tojás
- 4db keménytojás
- közepes fej vöröshagyma
- kávéskanál őrölt bors
- só ízlés szerint
- kevés olaj
- 1 csapott evőkanál pirospaprika
- 3 gerezd fokhagyma
- 1/2 csomag zöldpetrezselyem
- 3 evőkanál (kb. 6dkg) zsemlemorzsa
A recept elkészítése:
A zsemléket beáztatjuk, hogy megpuhuljanak, aztán jó alaposan kinyomjuk, belőle a vizet. A húst, az áztatott zsemlét, 2 egész tojást, az apróra vágott és megdinsztelt hagymát a keverőtálba tesszük, s kézzel az egészet alaposan összegyúrjuk. Legalább 5-8 percig kevergessük kezünkkel, hogy minél homogénebb legyen, miközben hozzáadjuk a kevéske sót, 2 evőkanál zsemlemorzsát, a borsot és az apróra vágott zöldpetrezselymet. A tepsit vagy tűzálló tálat kikenjük zsiradékkal, s a keveréket rúd formában elterítjük , rárakjuk a főtt tojásokat (a végüket levágjuk, hogy szorosan illeszkedjenek egymáshoz), aztán beborítjuk a húskeverék másik felével, Szépen megformázzuk enyhén nedves tenyérrel, a tetejét megkenjük tojás sárgával, és a maradék zsemlemorzsával megszórjuk. Lefedve, 180 fokon kb. 60 percig, majd a fedőt levéve, a tetejét kb. 15 perc alatt aranybarnára sütjük.
1 adag tápanyagtartalma: 1090kJ (261kcal), fehérje: 16,8g, szénhidrát: 15,1g, zsír: 14,6g
( 6 értékelés )
Ételféleségek
Legfrissebb hozzászólások
- Szilvalekváros kifli
Miért olyan pontatlan a recept? Aki feltette nem n... Bővebben...
Írta: Bagos Jánosné - Milyen húst fogyasszunk?
Béky doktor eltiltott a vöröshúsok, füstölt áruk f... Bővebben...
Írta: Szőllősi Béla - Milyen húst fogyasszunk?
:oops: :o :cry: :-x :eek: :-| :D :-x :cry: :oops: ... Bővebben...
Írta: jenoojooo - Szilvalekváros kifli
:sad: Hová lett a krumpli? És csak tejfölt látok, ... Bővebben...
Írta: zs58 - Csirkeaprólék leves
Sziasztok . Kezdöként nézzegetnem kell e oldallaka... Bővebben...
Írta: Farkas Ferenc
Magazinunkból
Receptjeink
Hírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és 500 Ft értékű ajándékot kap!
A feliratkozás semmilyen kötelezettséggel nem jár, bármikor leiratkozhat.
Adatait bizalmasan kezeljük és harmadik félnek nem adjuk ki.

